Elérkeztünk a nyugdíjsorozat végéhez. Itt az ideje, hogy áttekintsük, miről is volt szó. Ez annál is inkább indokolt, mert a tíz írás – szándékoltan – nem szigorú szakmai – logikai rend szerint haladt, hanem hol innen, hol onnan merített valamilyen érdekesnek gondolt témát. Ezért a jelen cikk célja a korábban leírtak felidézése, lényeges elemeinek kiemelése, de nem abban a sorrendben, ahogyan időben egymás után következtek, hanem az e cikk elején felvázolt rendszer szerint tárgyalva. Remélhető: ez segít abban, hogy az Olvasóban egységesebb kép alakuljon ki a nyugdíjrendszernek a cikksorozatban megjelent részeiről.
Nyugdíjsorozatunknak ezzel a végére értünk. Vajon hányan olvasták? A már bevallott szándékos csapongás az egyes témakörök között, a szakcikkeknél megszokottnál oldottabb tárgyalási mód, az érdekességek előtérbe állítása, az egyes témakörökön belüli „szemezgetés” (a rigorózus, rendszerszerű téma-kibontás helyett) mind kedvcsináló célzatú volt. Azt kívántuk elérni, hogy ez iránt a fajsúlyos, érdekes és kimeríthetetlen téma iránt, amit nyugdíjügynek nevezünk, felkeltsük az érdeklődést. Hogy ez sikerült-e vagy sem, nem tudom. Mindenesetre azoknak, akik figyelemmel kísérték a sorozatot, ismeretlenül is nagyon köszönöm. Azoktól pedig elnézést kérek, akiknek az érdeklődését nem tudtam felkelteni, különösen, ha még esetleg csalódást vagy bosszúságot is okoztak nekik írásaim.