2020. április

A Benda József és Báger Gusztáv által szerkesztett kötet egyszerre megindító, olvasmányos és ugyanakkor tudományos igényességgel megírt enciklopédiája mindazoknak a népesedéssel kapcsolatos problémáknak, amelyekkel a magyar nemzetnek ma szembe kell néznie. De a könyv nem csak a helyzetet mutatja be, hanem javaslatokat is tesz arra nézve, hogy a negatív demográfiai tendenciákat milyen eszközökkel lehetne megállítani.

A könyv megindító, mert szembe állít bennünket a magyarság alapvető sorskérdésével, azzal, hogy képesek vagyunk-e magunkat, szokásainak és értékrendünket úgy megváltoztatni, hogy fennmaradásunk biztosítva legyen.

A könyv olvasmányos, könnyen érthető nyelvezetű. A számos kép, grafikon és összefoglaló táblázat nagymértékben megkönnyíti az olvasó számára a problémák megértését és az azok megoldására javasolt politikák áttekintését.

A könyv tudományos igényű, mert amit mond azt megfelelő statisztikákkal bizonyítja, felhasználva a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi adatokat.

A könyv enciklopédikus jellegű, mert számos szakértői munkára, véleményre támaszkodva mai demográfiai problémánk minden lényeges aspektusát bemutatja. Az olvasóban nem marad hiányérzet, hogy valamilyen fontos kérdés tárgyalása ne kapott volna helyet a könyvben.

A könyv alapvető mondanivalója – ahogy azt a vezetői összefoglaló mondja –, hogy ma már a szülőképes kor felső határán van az az utolsó, jelentős létszámú, generáció, amely képes lehet, a fenntarthatóságot  biztosító  utódnemzedék elindítására. A korosztály női tagjainak száma ugyanis évente ötezerrel csökken. Az eddigi családpolitikai intézkedések bár értek el eredményeket nem vezettek érdemi tendenciaváltozáshoz.

A könyv szerzői javaslataikat három időhorizonton helyezik el.

Az azonnali intézkedések közül a legfontosabb a Hivatásos Szülők életpálya modell (HISZÜK) bevezetése lenne, amelynek lényege egy komplex családtámogató program indítása, amely biztonságos megélhetést nyújt a gyermeknevelést vállaló szülők számára.  Ennek érekében létre kellene hozni egy család és közösségfejlesztő minisztériumot, amelynek feladata, a programok kidolgozásán és monitorozásán túlmenően, a családok és közösségek támogatása, szervezése lenne, vagyis egy olyan értékrend és olyan társadalmi szerveződés létrehozása, amely támogatná a gyermekvállalást.

Középtávon a családok megfelelő gazdasági támogatása a megoldandó feladat, amibe beleértendő a lakáshoz jutás támogatása, a különböző adóösztönzők és más pénzügyi támogatási rendszerek kialakítása.

Hosszú távon pedig a gazdasági értéklánc újragondolására lenne szükség, aminek lényege, hogy a társadalom fenntartásában szerepet vállalók (többgyermekes családok) ne áldozatvállalók legyenek, hanem, a társadalom újratermelését értéktermelő tevékenységként felfogva, automatikusan kapják meg a megfelelő támogatást, úgy, hogy a több gyermek nevelése ne jelentsen számukra hátrányt.

Számomra rendkívül szimpatikus, ahogy a könyv szerkesztői, illetve a könyvben szereplő szakértők keresik a megoldást a magyarság ma legégetőbb gondjára. Mint említettem, a könyv mai demográfiai problémáink szinte mindegyikével foglalkozik, egy helyütt azonban hiányérzetem támad és ez a hazai problémák nemzetközi tendenciákba való beágyazása. Van ugyan nemzetközi összehasonlítás és példa is (a svéd), de kimaradt annak elemzése, hogy miért van az, hogy Európa nagymértékben különböző kulturális és történelmi örökségű országaiban egyaránt jelentkeznek demográfiai problémák, sőt Nyugat Európa, ha a mai tendenciák nem változnak, e század végére elveszti keresztény jellegét. Ezzel kapcsolatban Spengler kereken száz éve publikált könyve, a Nyugat alkonya jut eszembe, amelyben, Spengler szerint, a civilizációs csúcs után elkerülhetetlenül a hanyatlás következik és amire egy hasonlatot is felhoz, és ezt a hasonlatot talán érdemes idézni:

 „A civilizáció a végső állapot, hasonlatos ahhoz, ahogy a létrejövőt követi a létrejött, a halál követi az életet, a megmerevedés a terjeszkedést, és ahogy intellektuális kor és a kőből épült, megkövesedett világváros követi a természeti tájat meg a dór és a gótikus művészet spirituális gyermekkorát. A világváros utolsó embere nem akar többé élni – egyénileg talán ragaszkodik az élethez, de mint típus, mint tömeg már nem, mivel kollektív létére a halálfélelem megszűnése a jellemző. Ami egy igazi földművest a legmélyebben rémülettel tölt el, hogy családja és neve örökre elvész, most elvesztette jelentőségét. A való világban a vérnek már nem kötelessége a vérvonal folytatása, és a végzet, utolsónak lenni a sorban, nem tűnik többé végső megsemmisülésnek. Gyermekek nem születnek, nem mintha ez lehetetlen lenne, hanem mert az értelem a legmagasabb fokán nem találja értelmét a létezésüknek”

Úgy gondolom, Spengler világlátása nagyon ráillik mai helyzetünkre. A méltatott könyv, amikor kiutat keres, tulajdonképpen ebből a Spengler által vázolt nyugati civilizációs körből való kiszakadást szorgalmazza. Nem kis feladat, sajnos a rendszerváltás során a gazdaságpolitikában sokkal szerényebb célokat (például, hogy ne verjük szét, adjuk el a külföldnek iparvállalatainkat) sem sikerült elérni a politikai döntéshozók akaratával, vagy hitével szemben.

Ennek ellenére a történelem ismer kivételeket is.

Például az Amishok a 17. századtól élnek önálló életet és lélekszámuk egyre nő. 1992 és 2008 között az Amerikai Egyesült Államokban népességük növekedése 84 százalék volt (évente 3,6 százalék) és ez idő alatt 184 új települést hoztak létre és hat új államba települtek be. A Holokauszt során a zsidó nép egyharmada pusztult el, de mára már lényegében helyreállt a II. világháború előtti népességszám. Izraelben a teljes termékenységi ráta az elmúlt hatvan év átlagában 3,2 és a legutóbbi években is 3 felett van. A grúz népesség, a XI. századi szeldzsuk török invázió következtében, egyötödére csökkent, amit a későbbi évszázadok során behoztak és teljes termékenységi rátájuk jelenleg is a fenntartási szint közelében van.

Nyugat Európa – úgy tűnik – megadta már magát az iszlámnak, de a történelmet ismerve még akármi is történhet. Minden esetre a jelen pillanatban, legalábbis a politikai vezetők szintjén, erős az a nézet, hogy a népességcsökkenést bevándorlókkal kell pótolni.

Ilyen helyzetben olyan gazdasági paradigmaváltást elérni, amely nem a világpiaci versenyképességet, hanem az ország demográfiai önfenntartását helyezi a középpontba meglehetősen nehéz, de talán nem reménytelen.

Minden esetre a kötet e kérdésben nagyon meggyőzően és szenvedélyes foglal állást, a demográfiai helyzetet a középpontba helyező paradigmaváltás mellett.

LÓRÁNT KÁROLY

(Jövőnk a gyermek. Adalékok a népességgyarapodás társadalmi programjához I. Szerkesztette: Báger Gusztáv és Benda József. Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, 2019.)