Az esszé a szerző korántsem optimista víziója a gazdaság és a világ népességének hihetetlenül felgyorsult növekedése negatív következményeiről.
A foglalkoztatáspolitikusok számára minden évben az egyik meghatározó kötet az OECD foglalkoztatási kilátások kiadványa. Az idei kötet közelképe a mesterséges intelligenciára (MI) fókuszál, ugyanakkor a kötet főbb számai a globális inflációról és a bérekről szólnak.
A rendezvény célja volt, hogy felhívja a figyelmet a mesterséges intelligenciával kapcsolatos gondolkodás fontosságára, és felmérje, hol tartunk ennek a foglalkoztatást biztosan alaposan felforgató jelenségnek a kezelésében.
A cikkben a szerző a munka jövőjére vonatkozó számos elméletből idéz fel néhányat, jelezve, hogy ezek, miközben megfontolandó gondolatokat tartalmaznak, végül is csak találgatások.
Válogatás a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztály 2022. évi rendezvényeinek összefoglalóiból
Tartalom
3 Elnöki köszöntő (Pleschinger Gyula)
4 Bevezetés (Bagó József)
A foglalkoztatás fejlesztésének dilemmái
A demográfiai okokból kiürülő nyugdíjkassza és a mesterséges intelligencia miatt megszűnő munkahelyek vízióját próbálja a realitások talaján értékelni a szerző.
A HR 30 éves fejlődésében még fennmaradt, tisztázandó fehér foltokra kívánja felhívni a figyelmet a miniesszé szerzője.
A rendezvény résztvevői aktuális kutatások és gyakorlati tapasztalataik alapján gazdaságunk kedvezőtlen versenyképességének okait és javításának lehetőségeit vitatták meg.
A humántőke fejlesztésének és hatékony felhasználásának a fenntartható fejlődésben és a gazdasági növekedésben betöltött kiemelkedő szerepét elemezték a MKT Munkaügyi szakosztálya konferenciájának résztvevői.
Az 1974-75-ös években kialakult energiaválság okainak, következményeinek és kezelésének tanulmányozása segítheti a napjainkban kialakuló, új energiaválságból történő kilábalást.