Egy 10-12 írásból álló nyugdíj-sorozat első darabját olvashatja itt az érdeklődő. A munkaügyekhez közel álló, sokakat érdeklő témában a tájékozottság bővítését, néhány érdekes részterület bemutatását tűztük ki célul. Indító cikkünk arra törekszik, hogy a nyugdíjakat elhelyezze az ellátások rendszerében és egy lehetséges definíciót is adjon. Végül a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított különféle ellátásokat csoportosítva létszámadatokkal is érzékelteti az egyes ellátás-típusok súlyát, jelentőségét.
Azt gondolnánk, az átlagnyugdíj egy egyértelműen azonosítható összeg. Az írás ezt cáfolja és bemutatja, hogy nyugdíjátlag sokféle lehet: induló nyugdíjaké, vagy állományban levőké; adott havi vagy adott évi átlag; főellátásra, vagy teljes ellátásokra vonatkozó átlag. A középértékkel jellemzett sokaság lehet például egy ellátásfajta, egy közigazgatási terület, egy adott finanszírozási forrás. Az átlagot vizsgálhatjuk nemek szerint, vagy az idő függvényében.
A nyugdíj-sorozat újabb cikke a témakör egyik legérdekesebb kérdésével foglalkozik: hogyan kell kiszámítani az induló nyugdíj összegét. Az adott terjedelmi keretek között arra nincs lehetőség, hogy a számítás menetét és részleteit aprólékosan nyomon kövessük. Ezért a fontosabb összefüggésekre helyeztük a hangsúlyt, mindenekelőtt arra, hogy az aktív kori keresethez szervesen kapcsolódik az inaktív kori nyugdíj. Szó esik a számítások során elvégzendő fontosabb feladatokról, mint nettósítás, valorizálás, átlagszámítás.
A nyugdíjsorozat negyedik írása az öregségi nyugdíjkorhatárról szól. Ez a nyugdíjrendszer egyik olyan eleme, amelyet a nem szakmabeliek is ismernek és értenek. Ez a cikk mégis megpróbál újdonságokat és meglepő összefüggéseket bemutatni, felhasználva olyan, látszólag távoli segédeszközöket, mint a matematikai indirekt bizonyítás és a gépkocsi-vontatási, illetve agárverseny hasonlat. Eközben megismerhetjük az előző, valamint a folyamatban levő korhatáremelés főbb jellemzőit, szabályait.
A sorozat ötödik darabja a nemzetközi nyugdíjügyek világába kalauzolja el az olvasót. Ez igen érdekes és színes világ, nem egy váratlan tulajdonsággal. Vannak talán olyanok, akik számára meglepetés, hogy magyar nyugdíjat a Föld 70 – 80 országába folyósítanak, mások esetleg azon csodálkoznak, hogy e nyugdíjak átlagosan feleakkorák sincsenek, mint a hazai címre kiutaltak.
A nyugdíj egyik meghatározó vonása, hogy pénzügyi kategória, aminek következtében számos finanszírozási és költségvetési kérdés vetődik fel vele kapcsolatban. Nyugdíj-sorozatunk legújabb írása bepillantást enged ebbe az önmagában is nagyon összetett, bonyolult világba. Valóban egy pillantásról lehet csak szó, egy adott fogalom éppen csak feltűnik, s már át is kell adnia a helyét a következőnek. Így sorjáznak majd az olyan kifejezések, mint például: munkanyugdíj, alapnyugdíj, DB, DC rendszerek, folyó finanszírozású szisztémák.
A nyugdíjsorozat mostani cikke a helyettesítési rátával, a keresetek nyugdíj általi helyettesítésének, pótlásának mértékét jelző mutatóval foglalkozik. A helyettesítési ráta a nyugdíjrendszerek működésének egyik fontos indikátora, sokat elárul a nyugdíjrendszer ellátási színvonaláról, arról, hogy a munkajövedelmek színvonalához képest milyen nyugdíjszínvonalat képes biztosítani. A fogalommal már találkoztunk a „Nyugdíj lesz a bérből” című cikkben. Most részletesebben is kibontjuk tartalmát.
2019 / augusztus
EGY NORVÉG A DEMOGRÁFIA PORCELÁNBOLTJÁBA TÉVEDT
A cikksorozat nyolcadik darabja a hozzátartozók nyugellátásával foglalkozik. A biztosított személy nemcsak önmaga számára, hanem – halála esetére - meghatározott hozzátartozói (házastársa, gyermekei, ritka esetben szülei) számára is szerezhet ellátási jogosultságot. A cikk a mai magyar hozzátartozói nyugdíjrendszert alapul véve vizsgálja az ellátórendszer kereteit kijelölő elveket, az azokból levezethető legfontosabb szabályokat: ideértve a jogosultsági feltételeket és az ellátás kiszámítási előírásait, mértékeit.
A nyugdíjsorozat kilencedik darabja a nyugdíjak értékéről szól, megkülönböztetve azt a nyugdíjak nominális összegétől. Rámutat, hogy a nominális összegek változása igazából csak a fogyasztói árszínvonal változásával együtt értékelhető. A nyugdíjak értékalakulásán elsősorban vásárlóerejük változását értjük, de ezt indokolt egybevetni a keresetekével is. A cikk illusztrációs céllal fiktív példákat mutat be a négy „versenyző” mutató (nyugdíj és kereset nominális növekedése, általános és a nyugdíjas árnövekedés) lehetséges viszonyaira vonatkozóan.