Szociálpolitika, nyugdíjrendszer

Hogyan reagált az Európai Szociális Alap a válságra?

Az Európai Bizottság számára készített új szakértői jelentés azt vizsgálja, hogy az ESZA miként segített a tagállamoknak megbirkózni a válsággal. A tanulmány szerint az ESZA operatív programjai hatékonyan reagáltak, és előnyükre váltak a 2009-ben bevezetett egyszerűsítések. Összességében az előretekintő, aktív beavatkozások bizonyultak a legeredményesebbeknek.

A nyugdíjba vonulási döntések önkéntessége

A cikkben az Életünk Fordulópontjai, longitudinális kutatás alapján vonok le következtetéseket a nyugdíjba vonulás önkéntességéről. Önkéntes nyugdíjasok azok az egyének, akik azért vonulnak nyugdíjba, mert preferálják a nyugdíjas kor által nyújtott szabadidőt a munkás évekkel szemben, nem önkéntesek pedig azok, akik munkaerő-piaci helyzetük miatt lesznek nyugdíjasok. E szerint a felmérés szerint  a társadalomnak kevesebb, mint fele vonul önkéntesen nyugdíjba. Az cikk bemutatja az önkéntesség társadalmi háttereit.

A nők nyugdíja 40 év jogosultsági idő után

Az Országgyűlés 2010. december 20-ai ülésnapján elfogadta az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXX. törvényt, amely kiegészítette a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény rendelkezéseit. A törvénybe iktatott új rendelkezés – 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2a)-(2d) bekezdés – biztosítja 2011. január 1-jétől a legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkező nők számára az életkoruktól független, kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét.

Javaslatok a gyermekvállalás és a munkavállalás összehangolásának megkönnyítésére

A család és a munka közötti összhang megteremtése érdekében a legfontosabb a valódi választás lehetőségének biztosítása  -  hangsúlyozza a Népesedési Kerekasztal szakértője. 

A cikk itt olvasható

A fürdővíz, a gyerek és a cafetéria

A fürdővíz, a gyerek és a cafetéria

Jelenleg a válságkezelés körébe tartozó intézkedések mellett a természetbeni juttatások megadóztatása okoz fejtörést a HR-eseknek. Persze túl nagy döntési szabadsággal nem rendelkeznek, hiszen lámpással sem találni olyan munkáltatót, aki az adóból származó többletköltséget át tudná (kívánná) vállalni. Így a legtöbben a juttatások mértékét valószínűleg annyival csökkentik, hogy vállalati szinten az összköltség változatlan maradjon.

trESS - információs adatbázis az uniós szociális biztonsági koordinációról

Az Unió 27 tagállama és a három EGT-s állam közötti koordináció folyamatos, zavartalan működtetése nem kis kihívást jelent a gyakorlatban. Számos olyan adminisztrációs, jogalkalmazói, és egyéb szakmai kérdés merül fel, amelyek a tagállamok szakembereinek konzultációját és együttműködését igénylik. E gondolat jegyében hívta életre az Európai Bizottság 2005-ben a trESS (Training and Reporting on European Social Security) című projektet.