A foglalkoztatottság ellentmondásos mutatóinak értelmezése az USA-ban is kihívást jelent a tudósoknak, akik eddig megkérdőjelezhetetlennek tűnő összefüggések differenciáltabb értelmezésével reagálnak a válság utáni folyamatokra. (recenziók)
Az MKT Munkaügyi Szakosztálya és a Kultúra-gazdaságtani Szakosztálya a kultúra – különösképpen a színházak – foglalkoztatási helyzetét tekintette át 2015. október 8-án a Budapesti Corvinus Egyetemen. (összefoglaló)
Az uniós munkaerőpiacokon tapasztalható javulás ellenére az egy évnél hosszabb ideje munka nélkül élők száma a válság óta a duplájára nőtt, s mára az összes állástalan felét teszi ki. Az Európai Bizottság javaslata szerint a tagállamok iránymutatásokat kapnának ahhoz, hogy miként tudják hatékonyabban segíteni a tartósan munka nélkül élőket a munka világába való visszatérésben.
Az MKT Munkaügyi Szakosztályának a 2015. évi Vándorgyűlésen Miskolcon tartott szekcióülése a foglalkoztatással összefüggő kérdések széles spektrumát ölelte fel. Egy nemzetközi kitekintést követően az előadások a házigazda Borsod-Abaúj-Zemplén megye, illetve a szlovák-magyar határmenti területek munkaerő-piaci folyamataival, kihívásaival és fejlesztési lehetőségeivel foglalkoztak.
Az EU munkaügyi kutatási ügynöksége, a dublini Eurofound, a témával foglalkozó kutatási jelentésében kilenc, Európában újnak számító vagy elterjedőben levő foglalkoztatási formát vizsgált, melyekkel kapcsolatosan szakpolitikai ajánlásokat is megfogalmaz.
Milyen foglalkoztatásbővülés várható a mezőgazdaságban? Hogyan járulhat hozzá a vidéki térségek fejlődéséhez ez az iparág? Mitől remélhető az elmaradott térségek felzárkózása? Többek között ezekre a kérdésekre kerestek válaszokat az MKT Munkaügyi Szakosztályának rendezvényén.
Javaslat egy újfajta szociális szövetkezet modelljére, amely összekapcsolja a munkaerő-piaci szerepet a szociális funkcióval.
Az ET szokásos országspecikfikus ajánlásai között a foglalkoztatáspilikát illetően elsősorban a közmunkaprogramra fordított fordított források hasznosabb felhasználását sürgeti.
Az MKT Munkaügyi Szakosztálya legutóbbi összejövetelén a Balaton térségében jelentkező nyári szezonális foglalkoztatást, valamint a 2013/2014. évi téli átmeneti közfoglalkoztatást vette górcső alá.
A közfoglalkoztatás a szakmai és a közéleti érdeklődés egyik slágertémája. A különböző aspektusból, eltérő módszertannal közelítő kutatók és szakértők a témához kapcsolódó kérdések sokaságát válaszolták már meg. Jelen cikkben a szerző egy eddig még nem vizsgált aspektusból arra keresi a választ, hogy az alkalmazott közpolitikák, a gazdasági és társadalmi intézmények és mechanizmusok hogyan alakították a szereplők magatartását.